Fenntarthatóság

Társadalmi felelősségvállalás

Amit az emberekért teszünk

Munkatársaink jelentik számunkra a legfontosabb sikertényezőt; munkahelyeket teremtünk a régióban és a helyi kereskedők plattformja is vagyunk egyben. Helyi szolgáltatóként a régióban élő embereknek a mindennapi élethez szükséges legfontosabb termékeket és szolgáltatásokat kínáljuk A SES ezen felül sok egyesület, iskola és intézmény szociális partnere és ugyanakkor kedvelt találkozóhely. Bevásárlóközpontunk egyben unkahely is és ebben a minőségben rendelkezik a szükséges infrastruktúrával, ugyanakkor programokat is kínál az üzletekben dolgozó munkatársak számára.

Best Practice: Az emberekről van szó

A regionalitás fontos sikertényező

Érzelmekkel teli pillanatok kötik össze a SES-bevásárlóközpontokat a régióval és a régióban élő emberekkel. Minden egyes shopping center társadalmi felelősségvállalással tevékenykedik, függetlenül attól, hogy regionális egyesületekkel folytatott hosszútávú együttműködésről, felejthetetlen eseményekről, vagy különböző jótékonysági akciókról van szó. 2021-ban az összes SES által üzemeltetett bevásárlóközpontban összesen több mint 700 000 eurót (több mint 263 millió Forint) adományoztak helyi szervezetek számára valamint karitatív célokra.

Család- és szolgáltatásközpontúság

Hosszú évek óta a legfontosabb szolgáltatásokra összpontosítunk a hat ország minden egyes bevásárlóközpontjában: ide értve a pelenka sürgősségi szolgáltatást és a kerekesszék-kölcsönzést. A SES Planet Lollipop gyermek-élményvilágának sikerszámai is azt mutatják, hogy a szolgáltatások egyre fontosabbak. A Planet Lollipop saját márkaként működik Ausztriában és Szlovéniában. A 2016-ban újonnan bevezetett beltéri játékszigetek, a Mini Lollipop négy éves korig a gyermekek számára nagyon nagy népszerűségnek örvend. A SES minden helyszínen rendelkezik kínálattal a gyermekek számára.

Shopping meets Art & Culture

A társadalmi szerepvállalás középpontjában a művészet, a kultúra, az építészet és a társadalmi kérdések állnak. Ez vonatkozik az építészekkel való együttműködésre, valamint kulturális és művészeti projektek támogatására a különböző helyszíneken. Az EUROPARK Salzburgb bevásárlóközpontban a SES 2005 óta sikeresen működteti saját művészeti és kulturális színpadát – az OVAL-t, ezzel úttörő szerepet tölt be ezen a területen.

Best Practice: A munkatársakról van szó

A team az ütőkártya

A SES-nél az ember a sikertényező: A lapos hierarchiák, a gyors döntések és a közvetlen kommunikáció lehetővé teszik az önálló munkát. Mindennapi tevékenységünk középpontjában az ember áll. Nekik fejlesztjük és üzemeltetjük a bevásárlóközpontjainkat: a látogatóknak, a vonzáskörzetben élő fogyasztóknak és üzlet-partnereinknek. Az önkormányzatokkal összhangban lévő hosszú távú partnerségek a fenntartható sikerstratégiánk részét képezik. Ezért minden bevásárlóközpontot helyszínen működő menedzsmentteam vezeti nagy elkötelezettséggel és a SES támogatásával. A menedzsment-team az üzletpartnerek kapcsolattartó pontja, ugyanakkor aktív párbeszédet folytat az ügyfelekkel.

A munka és a magánélet összeegyeztethetősége

A SES családbarát környezetet biztosít a bevásárlóközpontok alkalmazottai számára is. Az egész évben nyitva tartó vállalati óvodákat azért bevezették be az egyes bevásárlóközpontokban, hogy ezáltal is megkönnyítsék a kereskedelemben dolgozó munkatársaknak a munka és a család összeegyeztethetőségét. Minőségi gyermekfelügyeleti lehetőségek állnak rendelkezésre a vásárlók gyermekei, az üzletek és a vállalat saját alkalmazottai számára.

Portfóliónk

A SES 31 bevásárlóközpontot kezel Közép- és Dél-Európában.